Hangverseny meghívó
Szerettel hívjuk a kedves testvéreket, a Super Librum énekegyüttes Béke a szívembem, öröm az elmémben című hangversenyére. Ezúttal olyan különleges műveket tűztünk műsorra, amelyek két szoprán, egy tenor és egy…
Szerettel hívjuk a kedves testvéreket, a Super Librum énekegyüttes Béke a szívembem, öröm az elmémben című hangversenyére. Ezúttal olyan különleges műveket tűztünk műsorra, amelyek két szoprán, egy tenor és egy…
Dunaszerdahelyen (Szlovákia) született 1924 október 24-én. 1943-ban érettségizett. A budapesti Műegyetemen kezdett tanulni, de 1944 januárjában átjelentkezett a soproni evangélikus teológiára, ahova keresztféléves hallgatóként iratkozhatott be. 1944 decemberében, a front…
🌿✨ Szeretettel hívunk mindenkit egy közösségi összefogásra és szépítő alkalomra! ✨🌿Zöldszombat – Töltsünk együtt egy délelőttöt a templom és környezete rendezésével, hogy méltó módon készülhessünk az október 20-i lelkésziktatásra és…
Szeretettel hívunk mindenkit egy különleges, lélekemelő alkalomra! Az Ars Sarsa fesztivál keretében, „Az igazság békét teremt” (Ézs 32,17) ige jegyében megrendezésre kerül a Nyitott templom – Meditációs est a fóti…
Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, e három; ezek közül pedig a legnagyobb a szeretet. (1Kor 13, 12-13) Kedves Testvérem! Szeretettel hívjuk 2024. augusztus 25-én, 16 órakor…
KEDVES TESTVÉREK! Június 23-án, a vasárnapi istentisztelethez kapcsolódóan lelkészválasztó közgyűlésünk lesz. Gyülekezetünk presbitériuma a megüresedő lelkészi állást meghívással kívánta betölteni. Ebben a folyamatban végül LÁSZLÓ LAJOS GERGELY elfogadta meghívásunkat. A…
Kedves Testvérek! 2024. június 23. Szentháromság ünnepe utáni 4. vasárnap, az istentiszteletet követően gyülekezetünkben lelkészválasztó közgyűlést tartunk. Ekkor - a gyülekezet választói névjegyzékében szereplő minden egyházközségi tag leadhatja szavazatát. Minden…
Június 8-án tarjuk következő zöldszombatunkat, ahol lehetőségünk lesz személyesen is megismerni László Lajos Gergely bócsai lelkészt és családját. Mindenkit sok szeretettel várunk!
Már régen arra vágyom, hogy a Szentháromság ünnepe utáni vasárnapokat kereszteljük át Pünkösd ünnepe utáni vasárnapokra. Sajnálom, hogy a Krisztus-ünnepek sorában a pünkösd, amolyan mostohagyerek. Pedig sem karácsonyunk, sem húsvétunk…